en-Piknik Péntek
Social eating- nek nevezzük, mikor emberek csak úgy találkoznak azért, hogy különféle, sokszor nem szokványos helyeken sorban terített asztalokhoz, vagy plédekre telepedve közösen étkezzenek. Mindenki tesz valamit a közösbe (ezt mi is jól ismerjük a batyus bálokból), itt azonban a lényeg igazából a találkozáson, az együtt elfogyasztott étel melletti beszélgetéseken van. A felnőttek beszélgetnek, mesélnek egymásnak, a gyerekek játszanak, vagy épp bele-bele hallgatnak a beszélgetésbe.
Gyereknap estéjén a szalonnasütésnél sikerült belaknunk a sportpályát és játszóteret. Kisebb csapatok alakultak ki, egyesek a tüzet ülték körül, mások a padoknál beszélgettek, a gyerekek pedig ott bandáztak körülöttünk hol a tűznél, hol a játszótérnél megtelepedve, jóleső gyerekzsivajjal töltve meg az estét. Aztán Szent Iván estéjén folytattuk, és ott mondta ki valaki, mennyire régóta szeretne ilyen kötetlen, összeülős, beszélgetős estéket.
Ezen a nyáron ilyen program sorozatot indítunk PIKNIK PÉNTEK néven.
Semmi különös, csak egy kis laza együttlét a hét levezetéseként. Laza, de mégis finoman egymásra figyelő, hogy midenki jól érezhesse magát.
Hívhatjuk SOCIAL EATING- nek, vagy BATYUSNAK.
Várunk hát mindenkit, aki szívesen megosztaná velünk a péntek estéjét, aki szívesen fogyasztaná el társaságban vacsoráját!
Az elkészült Nyírfa utca átadója lesz az első piknikünk. Vacsorával mi készülünk a márciusi disznóvágásból. Kérjük, hogy hozzatok magatokkal egy kis süteményt a közös asztalra!
Az ünnepélyes átadó után Boka Gábor lesz a vendégünk Arany János-Boka Gábor : Toldi című előadásával /aki látta a János vitézt, vagy A helység kalapácsát, az tudja, hogy fergeteges, humorral teli előadásra számíthatunk.
A vacsora mellé pedig csapra verjük a gurított hordót. Szeretettel hívunk mindenkit a Nyírfa utcaiak nevében!