2022
így láttuk
így láttuk - 2022
A 2023- as év indulása előtt elmondhattuk már, hogy sok mindent köszönhetünk az EKF- hez való csatlakozásnak, a Pajta Programnak. Nem pusztán a helyi kulturális kínálat növekedett, bár már ez is elég meggyőző érv lenne a csatlakozás mellett, hanem a program igényeket generált, kisközösségeket hozott létre, összehozott falubelit falubelivel. 2022- ben szinte a semmiből létrejött a Szent Mihály Kórus, majd ennek nemzetiségi énekeket mentő csoportja. Már nem alkalmilag verbuválunk színjátszókat, ahogy még 21- ben tettük, hanem kialakult egy kis csapat, akiknek igényük is van a közös játékra Boka Gáborral. Ahogy az egyik tag tűpontosan megfogalmazta "terápia" ez a közösségünk számára.
A kezdetekkor csak reméltük, hogy olyan tervet tudunk készíteni, ami felkelti a helyiek érdeklődését és beindulhat egy folyamat. Lényeges számunkra, hogy az itt élők ne csak lakjanak, hanem otthon is érezzék magukat a faluban. Alapvetően az éven átívelő, kiscsoportos rendezvények dominálnak virtuális pajtánkban. És ha már pajta: gyönyörű külső helyszíneink mellett 2021 tavaszán még egy teljes felújításra szoruló kultúrtermünk és egy használaton kívüli iskolánk volt. Ez utóbbival az volt a terv, hogy olyan rendszeres programokat valósítsunk meg benne, ami elősegíti az amúgy hétköznapokon Veszprémbe, vagy Zircre járó gyerekek kötődését, identitásának erősödését, a kommunikáció megindulását a régi és az új lakók között. Szép fokozatosan kialakult, hogy kik azok akik igénylik, és rendszeresen részt is vesznek egy-egy programon. Mára pályázatokból sikerült megvalósítani a technikai feltételeket, a Pajta Programnak köszönhetően pedig tartalommal tölthettük meg a megújult tereket.
Pajta programunk hatása ma már érezhető. Az In Nochpa Shoft programunk végén az asztal körül beszélgetések indulnak, felidéződnek múlt béli történetek, és megfogalmazódnak jövőre vonatkozó tervek. A résztvevők a legkülönbözőbb korosztályból elkezdtek gondolkodni azon, mit tudnának hozzátenni a közöshöz. Így van már, aki Dédi konyhájának állandó tanítója, indult német (és az itt lakó németek számára magyar!) nyelvoktatás, kisiskolás jelentkezett, hogy karácsonykor szívesen harmonikázik, önkéntesek segítettek a Közösségi Színtér munkálatainál, nyugdíjas klubosok adventi jótékonysági bazárt szerveztek, egy egyetemistánk révén bekerültünk a győri egyetem egyik projektjébe, csoporttársaival megkezdték régi fotók gyűjtését, adatainak feldolgozását, megalapozva ezzel egy kereshető online fotótárat, mely a falu fényképalbuma lesz, elindítottuk YouTube csatornánkat, készülnek saját kisfilmjeink, kiállításaink, a színpadon pedig lókútiak játszanak nem csak lókútiaknak…