2021

így láttuk

így láttuk - 2021

Már a Pajta Program indulása előtt is fontos szempont volt a falu közösségépítése. Hogy mennyire lényeges volt, mi sem mutatja jobban, minthogy egy olyan állapotot vehetett át az újonnan felálló önkormányzat, ahol a közösség szétforgácsolódása, a civil szervezetek megszűnése, a testvértelepülési kapcsolat megszakítása volt jellemző. A lakosság összetétele is változott az elmúlt években, mivel a vidéki élet felértékelődése több fiatalt is idevonzott. Meggyőződésem, hogy egy ilyen helyzetet csak a kultúra oldaláról megközelítve lehet pozitív irányba befolyásolni. 2020- ban olyan, eddig itt szokatlan programokat kezdünk el, melyek nem számítottak szokványosnak. Ilyen volt például a Raklap-piknik, ahol a látszólagos cél raklap bútorok készítése, szabadidőparkunk szépítése volt egy piknik keretében, az ennél mélyebb cél azonban a beszélgetés, majd a tervezgetés elindítása volt.

A Pajta Program meghirdetésekor nem hogy nem kellett kitalálnunk az utat, hanem inkább megerősítést kaptunk abban, hogy fogyasztói helyett résztvevői programokat tartsunk. És a résztvevőit itt külön kihangsúlyoznám. Nem fesztiválban, és fellépőkben gondolkodtunk elsősorban, hanem olyan alkalmakban, ahol egy jó program keretében össze tudjuk hozni a lakosságot. Lényeges volt az évszaknak megfelelően, de egész évre nyújtani olyan kínálatot, ahol ki-ki találhat kedvére valót. És természetesen az is, hogy a programoknak edukációs tartalma is legyen. Ehhez először felmértük a lakosok igényeit. E szerint állítottuk össze a tervet. Pajta programunknak pont azért adtuk az Új Huta Lókút-Rossbrunn nevet, mert fontosnak tartottuk kihangsúlyozni a hagyományainkra épülő megújulást (Óbánya - Új Huta) és a különböző tevékenységek általi átmelegítést. Az elején döcögősen indult – sokszor izgultam, leszünk-e egyáltalán, de már az első alkalmakkor is folyamatosan jöttek az érdeklődők. Azóta a sorozatos programokon kialakult egy törzscsapat, de mindig vannak "beeső" kíváncsiak is, sőt mára már eljutottunk oda, hogy újabb igények, ötletek is érkeznek.

A kezdetekkor csak reméltük, hogy olyan tervet tudunk készíteni, ami felkelti a helyiek érdeklődését és beindulhat egy folyamat. Lényeges számunkra, hogy az itt élők ne csak lakjanak, hanem otthon is érezzék magukat a faluban. Alapvetően az éven átívelő, kiscsoportos rendezvények dominálnak virtuális pajtánkban. És ha már pajta: gyönyörű külső helyszíneink mellett egy teljes felújításra szoruló kultúrtermünk és egy használaton kívüli iskolánk volt. Ez utóbbival az volt a terv, hogy olyan rendszeres programokat valósítsunk meg benne, ami elősegíti az amúgy hétköznapokon Veszprémbe, vagy Zircre járó gyerekek kötődését, identitásának erősödését, a kommunikáció megindulását a régi és az új lakók között. Szép fokozatosan kialakult, hogy kik azok akik igénylik, és rendszeresen részt is vesznek egy-egy programon. Ma ott tartunk, hogy reggelente, mikor a falubusszal a kisebbeket visszük Zircre iskolába, már kérdezik, hogy mi lesz hétvégén.

Pajta programunk hatása ma már érezhető. Az In Nochpa Shoft programunk végén az asztal körül beszélgetések indulnak, felidéződnek múlt béli történetek, és megfogalmazódnak jövőre vonatkozó tervek. A résztvevők a legkülönbözőbb korosztályból elkezdtek gondolkodni azon, mit tudnának hozzátenni a közöshöz. Így van már, aki Dédi konyhájának állandó tanítója, indult német (és az itt lakó németek számára magyar!) nyelvoktatás, kisiskolás jelentkezett, hogy karácsonykor szívesen harmonikázik, önkéntesek segítettek a Közösségi Színtér munkálatainál, nyugdíjas klubosok adventi jótékonysági bazárt szerveztek, egy egyetemistánk révén bekerültünk a győri egyetem egyik projektjébe, csoporttársaival megkezdték régi fotók gyűjtését, adatainak feldolgozását, megalapozva ezzel egy kereshető online fotótárat, mely a falu fényképalbuma lesz.

Összességében a pajta projekt beváltotta hozzá fűzött reményeinket, elindította a falut a közösségépítés irányába.